A témát sokan feldolgozták, eléggé ismert. Aki kíváncsi rá könnyen és bőven talál adatokat, ismertetőt az interneten is. Itt én csak a legjellegzetesebb nukleáris baleseteket ismertetem abból a meggondolásból, hogy a nukleáris politikát befolyásoló eseményekhez szolgáljak tényadatokkal, illetve néhol kifejthessem személyes véleményemet, vagy azt, hogy hogyan láttam én az eseményeket. A nukleáris balesetek közül példának bemutatok tehát egy amerikai és egy szovjet atomerőműi, egy japán és két szovjet nukleáris feldolgozó üzemi balesetet.

HARRISBURG - THREE MILE ISLAND

1979. március 28

A TMI baleset során annak ellenére, hogy a reaktor tönkrement, és az anyagi kár igen nagy volt, a környezetbe csak igen csekély mértékű radioaktivitás került ki. A balesetnek halálos áldozata nem volt, sőt emberi sérülés sem történt. Ennek a balesetnek a környezetre gyakorolt hatása elhanyagolhatóan csekély volt. A baleset után nagyon sokat javult a reaktorbiztonság világszerte, intenzív kutatások, fejlesztések kezdődtek. Forradalmian megváltozott az atomerőművi operátorok képzése, továbbképzése. Ekkor terjedt el a szimulátorok használata e területen.

1979-ben az egész világot bejárta a balesetről szóló hír. Magyarországon is feszülten figyeltük a rádióban elhangzó híreket, hogy sikerül-e elvezetni a hidrogént a reaktortestből, vagy bekövetkezik a robbanás, amitől a szakemberek is tartottak. A paksi atomerőmű egy hónap múlva a baleset teljes, részletes leírását megkapta. Később kötelezték az atomerőmű üzemeltetőket, hogy valamennyi nyomott-vizes reaktortartály fedelet el kell látni gáz elvezető szeleppel és vezetékkel. Ebben az időszakban Pakson még az atomerőmű első blokkjának a szerelése és a kezelőszemélyzet alapkiképzése folyt.

Nézzük a Three Mile Islandi (TMI) eseményeket az USA Nukleáris Felügyelő Bizottságának a független Rogovin Bizottság, Hendrie M. Joseph és Darrell G. Eisenhut jelentései alapján.

1979 március 28, hajnal 4 óra. A TMI atomerőmű 2-es blokkja 97%-os teljesítménnyel üzemel.

Egy gőzfejlesztő tápvíz szivattyút a védelem üzemzavarszerűen leállítja. A tápvíz szivattyúk kiesésére a védelmi reteszelések (primerkör nyomás magas: 165,2 kp/cm2) leállítják a reaktort és a turbinát is. A szekunderkör leállása következtében a primerkör hűtése (a reaktor leállása után is van remanens hő fejlődés) megszűnik, kinyit a térfogat-kiegyenlítő lefúvató szelep, (158,5 kp/cm2 nyomásnál) de a jelzőlámpája nem világít, így a kezelő ezt nem észleli. 155 kp/cm2 nyomásnál a szelepnek vissza kellett volna zárni, de ez nem történt meg. A primerkör nyomása még két óra hosszat csökkenni fog. A hőmérséklet növekedése a primerkörben folytatódik. 321 0C nál indulnak az üzemzavari tápszivattyúk, hogy elvonják a remanens hőt a gőzfejlesztőben a reaktorból, de a tolózárak nincsenek nyitva, így nem történik víz betáplálás a gőzfejlesztőbe. A primerköri nyomás lecsökken 112,5 kp/cm2 értékre, erre működni kezd az üzemzavari zónahűtő rendszer. Ezt a működést a kezelő indokolatlannak tartotta és kikapcsolta az üzemzavari hűtést. (4:04:30-kor az első két szivattyút, majd 4:10:30-kor a másik kettőt is. A reaktor zónájában a nyomás 95 értékre esik, a hőmérséklet nő, megindul a gőzképződés, amitől a reaktor aktív zónája túlhevült, a fűtőelemek részben felhasadtak. A fűtőelemek cirkónium burkolata a magas hőmérséklet hatására reakcióba lépett a hűtővízzel, aminek következtében H2 fejlődés indult meg.

A lefúvató szelep még mindig nem zárt le. A buborékoltató tartály (ide fúj le a biztonsági szelep) hasadó-tárcsája 13,4 kp/cm2 kinyit és a primerköri víz a containment (beton kupola, ami elzárja a környezettől a reaktort és a berendezéseit.) aljára folyt.

A reaktorban telítettségi (95 kp/cm2 nyomás és 307 0C) állapot van, ami víz-gőz keveréket jelent. Hogy a kavitációtól (elgőzösödés a szivattyú lapátokon) megóvják a fő-keringtető szivattyúkat %u2013 a kezelők leállítják azokat. A zóna hűtés nélkül marad, a gőz és a H2 fejlődés folytatódik és a gőz-gáz keverék - a fentebb leírt úton - a reaktor kupolában szaporodik. A padlón összegyűlt vizet a zsompszivattyú a segédépületi tartályokba szállította. Ezek túlfolyóin keresztül jutott a szabadba a primerköri vízből kiváló radioaktív gáz. (kb. 40 percig).

A reaktortartályban a fedél alatt gázbuborék alakult ki, amelyet nem tudtak elvezetni. Ez robbanással (durranógáz!) fenyegetett. A melegági hőmérséklet a skála végpontján 327 0C-on áll. A hideg ágon az üzemzavari zónahűtő rendszer vizének hőmérséklete 66 0C-os. (nincs keringés)

Reggel 7,30-kor jelentik be, hogy az egész erőműre kiterjedő veszélyhelyzet van.

14 órakor a reaktor kupola alatti nyomás elérte a 3 kp/cm2 nyomást. Beindult a sprinkler rendszer. (Hidegvíz permetező rendszer ami lecsapatja a gőzt, ezzel csökken a nyomás.)

17,30-kor zárják le a biztonsági lefúvató szelepet a térfogat kompenzátoron és megkezdik a nyomás növelését.

20,00-kor indítják a fő-keringető szivattyút, a primerköri keringés beindul és 70 kp/cm2 nyomáson, 140 0C-on stabilizálódnak a primerkör paraméterei.

Csak március 30.-án sikerült egyértelműen megállapítani, hogy a reaktor felső részében a cirkónium-víz reakció (Zr 2 H2O = ZrO2 2 H2.) miatt gázbuborék alakult ki. Méretét az első becslések szerint 34 m3-re értékelték. Félő volt, hogy a buborék elzárja a hűtőközeg áramlásának útját és hogy kialakul a durranógáz koncentráció, ami robbanáshoz vezethet.

A gázbuborék eltávolítására egy 70 fős szakértői bizottság alakult, akik kidolgozták azt a módszert, hogy a térfogat kompenzátor légtelenítőjén keresztül a betonkupolába %u2013 szakaszosan (6-8 óránként 15 percig) - fúvatták le a primerkörben összegyűlt gázokat, onnan pedig egy hidrogénégetőbe vezették, amit április 1-re kötöttek be a kupola légterébe. (Ekkor a H2 koncentráció már 2,3 % volt.) A hulladék gáz-tárolóból a gázokat a kupola alá vezették vissza.

Ezzel a módszerrel április 7.-ére a gázbuborékot 1,5 m3-re sikerült csökkenteni.

A radioaktív kibocsátás március 30.-án volt számottevő. Ekkor az erőmű telephelyén a talaj mentén 20-25 mrem/h dózisteljesítményt mértek.

A 8 km sugarú terület szélén 2-3 mrem/h volt ez az érték.

Az erőmű környékén az egész baleset alatt senki sem kapott 100 mrem feletti dózist. (Ez alig több mint a fele amit egy átlagember kap egy év alatt a természetes, az orvosi és egyéb forrásokból.)

A kibocsátott gázok alapvetően xenon és kripton izotópok voltak (rövid felezési idejűek)

Jód és stroncium kijutás nem volt jelentős. (A szellőzőrendszer jódszűrői felfogták)

A tejben kimutatott radioaktív jód 600-szor volt kevesebb a maximálisan megengedettnél.

A primerkör lehűtése 60 0C-ra április 7-én történt meg és megkezdhették a dekontaminálási és hulladékvíz feldolgozási munkákat.

Üzemanyag olvadás nem volt, uránt nem tudtak kimutatni a primerköri vízben.

A balesetet részletesen elemezték és a tapasztalatokat szinte az egész világon hasznosították a hasonló típusú erőművekben.

Tragikomikus, hogy a legkomolyabb károkat a környék lakói számára egy, az erőművön kívüli üzemzavar okozta. Ez sem okozott volna nagyobb károkat, ha a média a szükséges hangulatot nem termeti meg hozzá. Kedden 9 órakor informálták a tudósítókat, hogy az erőműnél üzemzavar történt, de radioaktivitás nem került a környezetbe. Másnap a CBS televízió az alábbi - egyébként hamis és értelmetlen - közléseket tette: "Ez az első lépés egy nukleáris rémálom megvalósulása felé. Az atomerőművön belül olyan erős a radioaktivitás, hogy áthatol az 1 m vastag védőfalon és mérföld távolságban is mérhető." Csütörtökön iskolaszünetet rendeltek el. Pénteken következett be az utolsó üzemzavar: véletlenül megszólaltak a harrisburgi légvédelmi szirénák. Az állam kormányzója azt ajánlotta, hogy a várandós asszonyokat és gyerekeket vigyék el a környékről. Az autópályákat menekülők ezrei árasztotta el és számos közlekedési baleset történt.

CSERNOBIL

1986. április 26

1986. április 26.-án 1 óra 21 perckor megsérült a csernobili atomerőmű 4. számú blokkja és jelentős mennyiségű sugárzó anyag került a levegőbe. A szovjet kormány azonnal hírzárlatot rendelt el. Hazánkban a Tájékoztatási Hivatal és az Agitációs és Propaganda Osztály kínosan próbált ügyelni arra, hogy csak a Moszkvából jóváhagyott információk jelenjenek meg. Április 27.-én azonban a Magyar Rádióban elhangzott az első hír a balesetről. A beolvasott szövegben közölték, hogy Dániától Finnországig észlelték a levegő radioaktivitásának hirtelen megemelkedését. (A hírszerkesztőség aznapi ügyeletese Bedő Iván állítólag fegyelmit kapott a közlésért.) Az országos napilapok április 29.- én hozták az első néhány soros értesítést a történtekről. A paksi atomerőmű vezetősége szintén az első napokban értesült a balesetről és megkezdték a környezeti mérések kiértékelését. Jelentési kötelezettségük azonban csak a kormány felé volt - amit a lehető legrészletesebben meg is tettek - de a közvéleményt nem tájékoztathatták az eredményekről.

Első kép: 1984. szeptember 03-08. PRIPJÁTY Az atomerőmű kultúrháza előtt a KGST ViÁB 5. szekció ülésén résztvevők csoportképe. (Alsó sor balról a második Nyikoláj Fomin az atomerőmű főmérnöke.)

Második kép: A csernobili szerencsétlenségért felelős vádlottak pere 1987. július 7-én.

Nyikolaj Rizskov szovjet miniszterelnököt még szombaton 18 órakor értesítették a csernobili balesetről, ő vasárnap 11 órakor - saját vezetésével - kormánybizottságot hozott létre, amely elindította a szerencsétlenség kivizsgálását és a károk csökkentését. Április 27-én, vasárnap Valerij Legaszov a vizsgálóbizottság szakmai elnökeként a helyszínre repült. Hétfőn reggel az 1600 km-re fekvő svéd FOSMARK atomerőműhöz munkába érkező dolgozók ruháját a sugárzást mérő kapu belépéskor radioaktivitással szennyezettnek találta. A svédek a szélirány alapján csakhamar rájöttek, hogy a radioaktivitás nem svéd atomerőműből származik, hanem délről jön. Ők a közeli, litvániai Ignalina atomerőműre gyanakodtak és diplomáciai úton felvilágosítást kértek Moszkvától. A TASSZ hírszolgálati iroda hétfőn, április 28-án, 9 órakor adta ki az első jelentést.

Magyarországon jelentős szennyeződés a május eleji esőzések következtében alakult ki. Először május negyedikén hívták fel a lapok a figyelmet arra, hogy többször, alaposan mossuk meg a nagy levelű zöldségeket, és csak ellenőrzött, pasztőrözött tejet igyunk. Hogy miért arra akkor még nem adtak a magyar újságokban kielégítő választ. Pedig az atomerőmű minden adatot szolgáltatott az "illetékeseknek". A "forró" részecskékről csak igen kevesen tudhattak. Ezek mikroszkopikus méretű igen nagy aktivitású részecskék, amik általában a besugárzott nukleáris üzemanyagból kerülhettek a környezetbe a csernobili katasztrófa után. Nálunk a paksi atomerőmű udvarán is találtak ilyen csernobili forró részecskét 1986. május 6.-án. Azért az atomerőműben találták meg, mert itt volt olyan szakszemélyzet és ellenőrzés, ami ezt lehetővé tette. A paksi sugárvédelmi szakemberek kimutatták, hogy egy félig kiégett üzemanyag szemcsét találtak.

A legnagyobb aktivitású izotópok a talált szemcsében az alábbiak voltak:

95Zr 131 Bq

95Nb 153 Bq

103Ru 66 Bq

140Ba 67 Bq

141Ce 185 Bq

144Ce 203 Bq

(Dr.Germán Endre és munkatársai: "Sugárvédelmi mérések Pakson és környékén, a csernobili atomerőműves baleset után.")

Különben akkor, fél Európát beboríthatták ezek a részecskék. A salátaevőknek meg a finn rénszarvasoknak annyi volt!

Néhány érdekes részletet érdemes idézni az Eötvös Lóránd Fizikai Társulat Sugárvédelmi Szakcsoportjának 1989 áprilisában Balatonkenesén tartott előadásaiból. Az alábbi adatok Dr.Germán Endre (PAV) és munkatársainak "Kievi fű-, moha- és talajminták radioaktivitása" című dolgozatából való:

"A KLTE Izotóp Laboratóriumában a Debrecenben és környékén gyűjtött 180 forró részecske radiokémiai összetételét a kihullást követő 200 napon belül elvégzett gamma-spektrometriás méréssel meghatározva kimutattuk, hogy ezek közel 90%-a az elporladt fűtőelem anyagával azonosítható, kisebb hányaduk pedig tisztán Ru izotópokat tartalmaz. A fűtőanyag darabként azonosítható részecskére jellemző a jól meghatározott 95Zr/144Ce aktivitás arány, ami megegyezik a balesetet szenvedett reaktorra megadott készletből számított aránnyal.

Tapasztalataink szerint a Zr és Ce izotópok döntő részében forrórészecskékhez kötötten jelentkeztek a kihullásban. A fenti 180 forró-részecske összegyűjtése alapján, 1986 végén 1 forró részecske/m2 gyakoriságot becsültünk Magyarország területére.

Később a mohákban talált 144Ce aktivitások alapján a gyakoriságra 10 forró részecske/m2 értéket kaptunk. Ezek alapján jelenleg Magyarország területére 1-10 forró részecske/m2 gyakoriságot valószínűsíthetünk.

Néhány, különlegesen jól kipreparált forró részecskéről közvetlen ráhelyezéssel nyomdetektor felvételeket készítettünk. A nyomok alakja és sugaras eloszlása egyértelműen mutatja, hogy ezek az alfa-részecskék egy igen kis méretű (kb 20 mikro cm) központi magból indulnak ki. Ennek a forró részecskének a baleset idejére számított 144Ce aktivitása 947 Bq ami 22,6 mikro cm átmérőjű fűtőelem darabkának felel meg. Ugyanerre a forró részecskére egy 50%-os detektálási hatásfokkal számolva, elhanyagolva az alfa-részecskék ön-abszorpcióját, 1989. februárjában kb. 1 Bq alfa aktivitást kapunk."

De nézzük az eseményeket:

1986. április 25-én a 4. blokk tervezett karbantartásra való leállása előtt az egyik turbógenerátor kifutási próbáit ütemezték be. Meg akarták tudni, hogy a gőz oldalról lezárt turbógenerátor forgórészének lendületéből mennyi villamos energia nyerhető. Vizsgálni szándékoztak, hogy ez elegendő-e a reaktor fő-keringtető szivattyúinak ellátására teljes feszültség-kimaradáskor, arra az időszakra, amíg a dízelgenerátorok be nem lépnek.

A kísérletet Anatolij Gyatlov villamosmérnök készítette elő és Nyikolaj Fomin főmérnök engedélyezte.

  • 1986. április 25-én, pénteken hajnalban 1.00 órakor megkezdték a 3200 MW hőteljesítmény csökkentését.

3:47 A reaktor hőteljesítménye 1600 MW

13:00 órára a teljesítmény 1600 MW. A reaktorról lekapcsolták az egyik turbinát.

14:00 órakor a villamos elosztó központ értesítette az atomerőművet, hogy a közelgő hétvége ellenére a vártnál nagyobb a fogyasztók energiaigénye. Ezért a teljesítmény további csökkentését megszakították, de a reaktor üzemzavari hűtővíz rendszerét (a kísérleti program szerint %u2013 kiiktatták.).

23:10-kor közölte a Központ, hogy végre lecsökkent a fogyasztók energiafelhasználása, a 4-es blokk lekapcsolható a hálózatról A reaktor teljesítményét 20-25 %-ra csökkentik. (A rendszer kilengett, a teljesítmény 1%-ra csökken.

24:00 Műszakváltás

1986. április 26. szombat hajnali 0:28 óra: Hogy biztosak legyenek, a megengedett érték fölé növelték a hűtővíz keringetési sebességét. Emiatt a víz lehűlt és csökkent a reaktorban termelődő gőz mennyisége. Mikor azután az 1600 MW teljesítményt a tervezett 700 MW-ra kezdték csökkenteni, a reaktor pozitív üregtényezője miatt a teljesítmény a vártnál nagyobb mértékben csökkent: 300 MW-ra esett vissza. Egy napot kellet volna várni, hogy a felhalmozódott 135I és 135Xe elbomoljon, és elmúljon a xenonmérgezés okozta instabilitás.

1:00 Reaktor teljesítmény 200 MW

1:03-1:07 a 6 üzemelőhöz 2 további fő keringtető szivattyút indítanak. A kezelői szándék az volt, hogy a 4. turbógenerátor kifutásából táplált szivattyú mellett maradjon 4 a megbízható hűtésre. Kavitációs veszély lépett fel, a vízmennyiség megnőtt, a nyomás lecsökkent, a gőzképződés csökkent.

1:07. Alexej Akimov és Leonid Toptunov, a két operátor a szabályzatra hivatkozva habozott, de Diatlov rájuk parancsolt, hogy a szabályozó rudakat még jobban húzzák ki. Így a reaktorteljesítményt 200 MW értéken sikerült stabilizálni. (A szabályzat tiltja a reaktor üzemeltetését 700 MW hő teljesítmény alatt.) Az alacsony hő teljesítményre gondolva lecsökkentették a hűtővíz keringetésének sebességét.

1:22. A számítógép által utolsóként kinyomtatott adat: 200 MW.

1:23. Végre elkezdődött az igazi kísérlet. Az operátor kiiktatja a SCRAM (biztonságvédelmi) automatikát is, ami a neutronszám gyors növekedése esetén magától leállítaná a reaktort. (Ez a művelet is messzemenően szabálytalan volt. Egy korszerű erőmű esetében ez fizikailag is lehetetlen.) A "második turbina gyorszáró zár" jelre bénított védelem eltérés a programtól. (Cél: ismételhessenek, ha nem sikerül a kísérlet.)

1:23:20. Alig telik el 20 másodperc, a turbina gőzfelvételének kiesése miatt a hűtővíz hőmérséklete emelkedik, következésképp a szabályozó rudak automatikusan megindulnak lefelé. Ez azonban azt eredményezi, hogy a rudak csatornájában a víz helyét grafit foglalja el, ami a reaktor teljesítményét több százalékkal megnöveli.

1:23:40. A pozitív visszacsatolású reaktor hő teljesítménye 20 másodperc alatt 200 MW-ról 320 MW-ra ugrik. Ezt látva Akimov operátor megnyomja a vészleállás gombját.

1:23:43. A hőteljesítmény eléri az 1400 MW értéket. A reaktor helyenként szuperkritikussá válik a prompt neutronokra is, ezáltal szabályozhatatlan lesz. A hirtelen túlhevülés miatt fellépő hőtágulás elgörbíti a szabályozó rudak fémcsatornáit, így a süllyedő szabályozó rudak félúton elakadnak.

1:23:45. A hőteljesítmény már 3000 MW. A hűtővíz egyre nagyobb mennyisége forr el. Bekövetkezik, aminek a lehetőségét Tellerék már az ötvenes években megjósolták: pozitív üregtényező miatt a láncreakció az egész reaktorban megszalad.

1:23:47. Az egyenlőtlen hőtágulás miatt felnyílnak a fűtőelem pálcák.

1:23:49. A fűtőelemek hő deformálódása eltöri a hűtőközeg csöveit. A hirtelen fejlődött gőz nyomása gőzrobbanást idéz elő, föltépve a reaktor fedelét.

%u02C7 1:24:00. A víz 1100 °C felett hidrogéntermelő kémiai reakcióba lép az urán rudakat burkoló cirkónium-ötvözettel. A törések miatt a víz érintkezésbe kerül a grafittal is, ami szintén éghető szén-monoxid és hidrogén gáz fejlődéséhez vezet:

Zr 2 H2O = ZrO2 2 H2,
C H2O = CO H2.

A gyúlékony H2 és CO a külső levegő oxigénjével érintkezve felrobban. Ez a második, kémiai robbanás lesodorja az épület tetejét is. A grafit a levegőn meggyullad, füstje radioaktivitással szennyezi be az épületet, és annak egyre nagyobb környékét. Valerij Komjencsuk technikus a tető beomlása, Vladimir Sasenok villamosmérnök a robbanás következtében támadt tűz miatt azonnal meghalt.

A reaktor belsejében a hőmérséklet elérte a 3000 °C-ot. A hasadási termékek az üzemanyagból az égő grafitba diffundáltak, onnan pedig a levegőbe jutottak: az összes radioaktív nemesgáz (85Kr, 135Xe), továbbá a mozgékony alkálifém-ionoknak (137Cs) és az illékony jódnak (131I) mintegy 20 %-a. A többi nehézkesen diffundáló radioaktív fémeknek (89Sr, 90Sr, 239Pu) csak 4 %-a jut ki a környezetbe. (Sajnos, az állati-emberi szervezet nem tesz különbséget Cs és K között. A Ca-tól azonban megkülönbözteti a Sr-ot: a szervezetbe beépülő Sr/Ca arány a táplálékban mérhető Sr/Ca aránynak csak 20 %-a volt.)

A grafittűz 10 napon át égett, ezután sikerült bórozott homokkal és ólommal elfojtani. A bór célja a neutronok elnyelése, az ólom pedig megolvadva a levegőt zárja el a reaktortól. Ez alatt 4 EBq (4x1018Bq) aktivitás szabadult ki a légkörbe, ami 400-szorosa volt a hirosimai atombomba által a levegőbe juttatott radioaktivitásnak, és megközelítette egy nagy hidrogénbomba kísérleti robbantásakor a légkörbe kerülő aktivitás nagyságát.

A csernobili szerencsétlenségért felelős vádlottak pere 1987. július 7-én kezdődött meg Kijevben. Az eredetileg vádlottnak tekintett két operátor ártatlansága tisztázódott, helytállásuk elismerést nyert. (Azóta mindketten meghaltak az elszenvedett sugárdózis következtében.) Három hét múlva hirdettek ítéletet. Brukhanov, az erőmű igazgatója és Fomin főmérnök (az atomerőmű építésénél eltűrt konstrukciós hibákért), valamint Gyatlov helyettes főmérnök (a felelőtlenül lefolytatott műszaki kísérletért) 10 év, Rogozskin ügyeletes főmérnök 5 év, Kovalenko műhelyvezető 3 év, Lauskin biztonsági felügyelő 2 év börtönbüntetést kapott. Többjüket pár év után szabadlábra kellet helyezni, mert a kapott sugárzás miatt erősen leromlott az egészségi állapotuk.

A bíróság elfogadta a neves fizikusok és az illetékes kormánybizottság által készített, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségnek is eljuttatott egybehangzó jelentéseket a szerencsétlenség okairól, amelyek a felelőtlen kísérletezgetésben, a vádlottak hozzá nem értésében, bűnös felületességében keresendők.

Azóta a négyes blokk köré beton-szarkofágot építettek. A szarkofágban egy év múlva is 112 0C volt a belső hőmérséklet. A többi működő blokkot leállították.


A %u201Eszarkofág%u201D

A csernobili balesetet követően különböző számok jelentek meg a sajtóban arra vonatkozóan, hogy hány áldozata volt a balesetnek. Az Ukrán Egészségügyi Minisztérium 12 500-ra tette azok számát, akik a 350 000 ukrán úgy nevezett "lividátor" közül meghalt. Ugyanakkor az Ukrán Radiológiai Kutatóintézet adatai szerint a felszámolók közül 3 178-an haltak meg.

"A felszámolók által kapott radioaktív dózisokról az alábbi információkkal rendelkezünk: A 4833 észt nemzetiségű közreműködő átlagosan 100 milliSievert (mSv) dózist kapott. A körükben folyó rendszeres orvosi vizsgálatok nem mutattak ki specifikus megbetegedéseket a "normálist" 50 %-kal meghaladó öngyilkossági rátán kívül. Ebben természetesen szerepe lehet a csernobili hatásoknak. Az orosz - messze nem teljes körű - adatok 168 000 felszámolónál 108 mSv átlag dózist rögzítettek (a maximum 250mSv volt). A vizsgálatok eredményei a fehérvérűség 80 %-os növekedését demonstrálják az átlag lakosság kontroll csoportjához képest. Ugyanakkor azt az orosz szakemberek is elismerik, hogy a számok túlbecsültek annak a ténynek a következtében, hogy a balesetet követően az érintettek körében a leukémia detektálására a szokásosnál nagyobb figyelmet fordítottak és fordítanak." (Bajsz József, 1998. május 12)

A csernobili katasztrófa utóhatásait még sokan fogják kutatni. Egy 2004-es hír:

"Ukrán tudósok szerint a férgek változtattak szexuális szokásaikon. Szerintük ez azért történt, hogy növeljék utódaik túlélési esélyeit. Az eset látványosan példát nyújt arra, milyen változatos és komoly hatást gyakorolhat a nukleáris sugárzás az élővilágra."

Tokai Mura

1999. szeptember 30

Tokai Mura neve 1999 szeptember 30.-a után az egész világon ismerté vált.

Japánban egy kiskapacitású (210t/év) reprocesszáló üzem működik Tokai Murában. (1997-től 2000-ig egy tűzeset kapcsán le volt állítva. A tűz 1997. március 11-én keletkezett. Ekkor radioaktív anyag is kiszabadult. A tüzet 16 percen belül eloltották, 37 ember szenvedett különböző mértékű sugársérülést.). Japánnak ebben az egyik legfontosabb nukleáris központjában 1999. szeptember 30-án, kritikussági baleset történt. Egy urán átalakító berendezésbe a kritikus tömeg sokszorosát töltötték be és ez szuperkritikusságot idézett elő.(Korábban 5%-os dúsítású uránnal dolgoztak, most 18,8 %-os dúsítású uránt használtak, ahol a szubkritikussági előírás 2,4 kg volt, a 16 kg-os korlát helyett. A személyzet hibázott!) A láncreakció 12 órán át, pulzált. A hőmérséklet és a vízbontás hatására keletkező buborékok erősen hatottak a keff értékre, így a tartály reaktorként működött.

(A kritikus tömeg a hasadóanyag egy bizonyos mennyisége, amely erősen függ a geometriai elrendezéstől és az anyagi összetételtől. A kritikus tömeg kicsi, ha az anyag közel gömbszerű elrendezésű (ekkor egységnyi anyagmennyiségre minimális a felület, ahol elszökhetnek a neutronok), ha a közelben kevés a neutronelnyelő anyag, de van neutront lassító anyag (pl. víz) - a lassított neutronok ugyanis könnyebben váltanak ki hasadásokat. Ideális esetben a kritikus tömeg néhány kilogramm. Az uránfeldolgozó műveleteket olyan geometriai elrendezésben kell végezni, hogy sehol sem jöhessen össze kritikus tömeg (egyszerre csak kis anyagmennyiségeket mozgatnak, apró, elnyújtott tartályokat, vékony csöveket használnak). Másik fontos rendszabály, hogy a neutronokat jól lassító anyag - pl. víz - csak ellenőrzött körülmények esetén érhesse az oldatokat.

keff - sokszorozási tényező. A hasadások révén időegység alatt keletkező neutronok száma osztva a reaktorból időegység alatt eltűnő neutronok számával. Ha keff =1 akkor a láncreakció önfenntartó, a reaktor kritikus, a reaktorban a hasadó anyagok tömege ekkor:a kritikus tömeg.)

A láncreakciót végül a reflektorként működő hűtőköpeny eltávolításával és bórsavadagolással tudták megszüntetni. (Első a neutron kiszökést, a második a neutron elnyelést fokozta.). A baleset következtében két ember halt meg, a központ környékéről kitelepítettek 150 főt. Környezet szennyezés nem történt.

Tomszk - Szeverszk

1993 április 6

Itt valaha 5 plutónium termelő RBMK típusú, (mint Csernobilban) reaktor működött, de ma már csak 2 üzemel. A leszerelt nukleáris fegyverek tölteteiből és kiégett üzemanyagból állítanak elő uránt és plutóniumot az 500 ezer lakosú Tomszk város közelében levő "Szibériai Vegyi Kombinát"-ban - Szeverszk-ben. (117 ezer lakos)

Itt van a katonai atomtöltetek, robbanófejek, fő tárolója, továbbá egy urándúsító üzem is. A francia COGEMA céggel szerződésük van a reprocesszált francia eredetű urán 4%-os dúsítására. A szerződés 10 évre szól és 500 t UF6-ot dolgoznak fel. Ezért évente 50 millió USD-t kapnak. Paksra azért jelenthet veszélyt, mert az itteni dúsító berendezések elszennyeződhetnek a reprocesszállásból származó 232 U és 236 U-al, ami nem kívánatos kis mennyiségben sem a friss üzemanyagban. (Ebből a dúsító üzemből kapja az alap anyagot a friss üzemanyagot gyártó "ELEKTROSTAL", aki beszállítója a PA Rt.-nek is.)

Szerződésük van az USA-val is, mely szerint olyan alacsony dúsítású uránt szállítanak az USA.-ba, amelyet a magasan dúsított, katonai uránból nyertek A szegényítést, természetes urán hozzáadásával végzik Szeverszk-ben. (Tomszk-7) A természetes urán összetevőket, a program keretében visszaszállítják Oroszországba, vagy megveszi a USEC. (2000-ben 4600 t "természetes összetevő" került visszaszállításra.)

A szeverszki "Szibériai Vegyi Kombinát"-ban van a folyékony radioaktív hulladékoknak a mélységi tárolója ahol 50 millió köbméter (2 milliárd Ci) aktivitást "tárolnak" 10-20 km-re a Tom folyótól.

1993 április 6-án, az egyik tartály, amelyben nagy aktivitású hulladék volt, felrobbant. A robbanás során - hosszú felezési idejű izotópokra számolva - 4.3 TBq (115 Ci) aktivitású hulladék került ki a környezetbe, ami É-K-i irányban 120 km hosszúságban hullott ki. Ez volt a "Tomszki katasztrófa". A felrobbant 34,1 m3-es tartályban parafin és tributil-foszfát volt, amiben 8773 kg urán és 310 kg plutónium és nióbium volt. Az épület két emelete elszállt, a tetőn tűz ütött ki. A gamma aktivitás 20 szorosa volt a természetes sugárzásnak. Az elszennyezett terület nagysága meghaladta a 200 km2-t. A baleset a nemzetközi INES skálán a 4. fokozatot kapta. A környezeti mintákból készített mérések 12 kBq aktivitású forró részecskéket is kimutattak. Környéken a gamma sugárzás húszszorosa volt a természetes háttérsugárzásnak. A legszennyezettebb területek Georgievka, Naumovka és Csorrnaja Recska települések voltak. Az orosz Atomenergetikai Minisztérium (MINATOM) csak a helyszínre hívott független környezetvédők bemutatott adatai után ismerte el a katasztrófát.


Maják - Ozerszk

1957 szept.29

Radióaktív szennyezés a Majaktól É-keleti irányba

Cseljábinszk 40-nek (1990-től Cseljabinszk-65) nevezték el azt a várost, amelyet 1990-ig a világ egyetlen térképén sem jelöltek. Pedig ekkor már több mint 110 ezer lakosú volt, ez a "láthatatlan" nagyváros. Szomszédos városok: Kaszli és Küstüm. Az őslakók: baskírok.

A települést 1945 novemberében kezdték építeni.

12 GULÁG táborból 70 000 fogoly dolgozott az építkezésen.

1948 junius 19.-én itt indították a grafit moderátoros "A" jelű reaktort. A fizikai indítást közvetlenül I.V. Kurcsatov irányította. (Ez volt az első ipari, plutónium termelő reaktor. Teljesítménye 100 MW - majd - 500 MW, volt. 1987-ben állították le. Terv: szétszedik és bebetonozzák.)

Később - összesen - hat reaktor (5 grafitos, csatorna típusú, és egy nehézvizes, a "RUSZLÁN") üzemelt Cseljábinszk 65-ben. Ma már mind le van állítva, kivéve a könnyűvizesre átalakított 1000 MW-os, modernizált "RUSZLÁN" reaktort és egy izotóp-termelő 1000 MW-os reaktort. A grafitos reaktorok a Küzültash tó vizét használták direkt-hűtésre. (A; IR; AV-1; AV-2; AV-3 reaktorok.)

A "Majak" 1992-ig 73 t plutóniumot termelt.

1948-tól a folyékony radioaktív hulladékot a Tecsa folyóba engedték. Az 1949-től működő tórium dúsító üzem radioaktív szennyezett homokját szintén minden védelem nélkül tárolták a város mellett. (Ez 1968-tól vált ismerté.) A Tecsa az Irtisen keresztül az Ob folyóba ömlik.(Az Irtyás tóról már leválasztották) - Majd felhígul és eloszlik - gondolták. Mire észbe kaptak a folyócska mentén 20 virágzó falut kellett megsemmisíteni. Ott ahol korábban vízimalom őrölte a környező falvak gabonáját, templom, iskola működött, ma romok, és ember elől elzárt terület van.

A folyóba 76 millió m3 radioaktív vizet engedtek, 2,75 millió Ci aktivitással. (Kb 25% 90Sr és 137Cs) 28 ezer ember jelentős sugárfertőzést kapott a folyó mentén.

Ci - radioaktivitás régi mértékegysége. A másodpercenkénti elbomló magok száma Bq.(1 Ci=3,7 1010 Bq)

Különösen Metlino (1200 fő) és a tatár lakosú Muszljumovo (4000 fő) falú szennyeződött el. Az egészségügyi adatok 1992-ig titkosak voltak, bár a lakosokat 1950-től kötelezték vér-, és csontvelő vizsgálatokra.

A szennyeződés miatti többlet sugárterhelés ma is 1 mSv körül van.

A folyó árterületén a szennyezés mértéke a talajban eléri a 120 000 Bq/kg értéket 90Sr izotópra. A folyó felső folyásánál ma 740 GBq/km2 90Sr és 5920 GBq/km2 137Cs aktivitást mérnek. (Cs az izom, Sr a csontszövetekben halmozódik fel. Biológiai felezési idejük 30-90 év!)

Gyakorlatilag a folyó ma már nem létezik. A folyó völgyében több kisaktivitású, kaszkád rendszerű, gyűjtő-tárolót építettek, öv-csatornával körülvéve. (Vízgyűjtők) Ezek gyűjtik össze a környék lefolyó vizeit. A tárolókban 250 millió tonna kisaktivitású hulladék van. A túltöltődés veszélye az utóbbi csapadék dús években jelentkezett.(A közeli Argajás tó szintje 65 cm-rel megemelkedett.) A túlfolyás az É-i Jeges tenger elszennyezésének veszélyével fenyeget.

1957 szept.29.-én, karbantartási hibából, vegyi robbanás következett be egy nátrium uranitot és plutónium hulladékot tartalmazó tartályban. 20 millió Ci került a levegőbe. (A stroncium 1 Ci aktivitású parányi részecskéje nagy valószínűséggel halálos kimenetelű rákot okoz a szervezetbe kerülve.) A rádió-nuklidokkal tele felhő É-keleti irányban, 9 km szélességben, 105 km hosszan lakatlanná tette a környezetet. Megsemmisítettek 23 lakott települést, kitelepítettek több mint tízezer embert. 17 ezer hektár föld vált "Speciális tájvédelmi körzetté". Ez 2,5 Csernobillal ér fel!

A korábban gazdag élővilággal rendelkező, erdő-övezte, lefolyástalan Karacsáj tó, ahova vezették - 1951 októberétől 1953-ig - a nagyaktivitású folyékony radioaktív hulladékot, ma a világ legborzalmasabb tava, 120 millió Ci nagyaktivitású, b sugárzó, radioaktív hulladékkal! Céziummal és stronciummal. (40% 90 Str; 60% 137Cz) A kis-, és közepes aktivitású hulladék vizeket később is ide vezették.

Amerikai tapasztalatok alapján a tavat "bebetonozzák". Ott jártamkor, 1992 júniusában, a tó 2/3-a már sziklákkal és vasbeton prizmákkal volt tele. 1996-ig a tóba 1964,6 ezer m3 kő lett beöntve. (9444 db vasbeton prizma és zúzott kő.)

Műszerem szerint, a tó partján 5 óra alatt meg lehetett szerezni az atomerőműben engedélyezett teljes éves dózist. (50 mSv)

Sv - dózis egyenérték. A besugárzott anyag egységnyi tömegében a sugárzás hatására elnyelt energia (Gy=J/kg) szorozva a sugárzásra jellemző minőségi tényezővel.

Egyébként a sugárzás intenzitása a városban és a környéken 0,05 mikroSv/h, az 57-es robbanás helyén 2-4 mikro Sv/h, (ez megegyezett a repülőn, 10 000 m magasságban, Magyarország felett mért értékkel), a Karacsáj tóparton 1-3 mSv/h a víz felett 10mSv/h értéket mutatott az Alnor típusú sugárzásmérőm. (Alnor RDS-120; Universal Survey Meter; gy.sz.: 910441; Méréshatár: 0,05 mikroSv/h-tól 10 Sv/h-ig )

Összehasonlításul, ugyan ezzel a készülékkel Pakson az erőműben 0,08, Szekszárdon 0,05, Kistormáson 0,12, Moszkvában 0,05, Cseljábinszkban 0,07 mikroSv/h értékeket mértem az indulásunk előtt, illetve az utunk során.